|

Rólam / About Me

Portfolio download

Magamról csak annyit, hogy festek, a többit mások írták rólam:

“Bea a végletek festője. Először is végletes lelkiállapotban, végletes érzelmi állapotban fest. A szélső határait keresi, sohasem középszerű. Nem a „divatos témák, kikötői fizetett arcképek” festője. Sőt: tévedés lenne azt mondani, hogy ő bárminek is a festője lenne. Nem. Beát biztosan máshogy kell megközelíteni: Bea a Hullan Beán „átszűrt” világ festője. Ez így túl bonyolult? Vagy túl egyszerű? Nem tudom. De egyet biztosan tudok: Bea a meghatározhatatlan, a skatulyákba nem zárható, az ösztönös és egyedülálló festők modernkori (jelenkori) méltó és őszinte képviselője. Mert mit csinál Bea? Fest. Egyszerűen csak fest. S, hogy mit fest? Ami csak az eszébe jut. Tájat, felhőt és utat, táncot és zenét, a nőiség megfoghatatlan mélységeit. Talán szerelmet. Tanulatlan, zabolázatlan és zabolázhatatlan, „egyszerű” festőnő. Mert festőnő – mára biztosan. Keretek közé foglalja a bekeretezhetetlen balatoni tájat, újra rajzolja Párizs unalomig ismert képét, fittyet hány Degas táncosnőire – frissebbeket rajzol. Nem tagja sem iskolának, sem irányzatnak – csak fest. Technikailag tud mindent – ösztönösen. Talán megálmodta, talán tudta mindig. Mint mondtam: nem a tudatosság, sokkal inkább a végletek festője. Ebben viszont tudatos: akkor emeli felé az ecsetet, ha lelke mélységeibe enged bepillantást, vagy akkor, ha számunkra (közvetítő nélkül) elérhetetlen magasságokból hoz üzenetet. Bea a jelenszázad festője. Előtte volt minden. Letagadhatatlan. Vele lesz több minden – a képeit látva nehezen letagadható. Túlzás nélkül állítható: megfesti magát, és magán keresztül átszűrve ezt a bonyolult, nehezen – egyre nehezebben – érthető, túlbonyolított és túldimenzionált világot. Mondhatnánkrá, hogy „vissza a gyökerekhez”? Semmiképp. Ő nem visszanyúl valamihez, valakihez, hanem újonnan ver, újonnan vert gyökeret – ebben a gyökértelen világban.”

/Labline magazin/

“Amikor kaviccsal dobálnád,
hátha tényleg nevetne.
Amikor kirángatnád az esőbe,
hóba, csuromvízbe.
Vagy csak futnál céltalanul.
Vagy felmásznál egy toronyalairas legtetejére,
pedig tilos.
Csakazértis.
A csakazértisek még a
miszerinteknél, ámbároknál és
társaiknál is veszélyesebbek.”

beja

About Me

“When you would throw pebbles at them,
to see if they would laugh.
When you would drag them out in the
rain, the snow, to get soaking wet.
Or you would just run around aimlessly.
Or you would climb to the very top of a
tower, although it’s forbidden.
Just because.
The just becauses are even more
dangerous than the that’s whys,
althoughs and their associates.”


“Bea is a painter of extremes, First of all, she paints in an extreme mood, an extreme emotional state. She seeks her outer limits, never mediocre. She is not a painter of „trendy subject, commissioned harbour portraits”. Indeed, it would be a mistike to say that she is a painter of anything at all. No. Bea must certainly be approached in a different way: Bea is a painter of world „filtered” through Bea Hullan. Is that too complicated? Or too simple? I don’t know. But I know one thing for sure. Bea is a worty and sincere modern-day (contemporary) representative of those indefinable, instinctive and unique painters who cannot be pidgeonholed.

Beacuse what does Bea do? She paints. Just simply paints. And what does she paint? Whatever comes into her mind. Landscapes, clouds and roads, dance and music, the elusive depths of femininity. Perhaps love. An untutored, unrestrained and unrestrainable „simple” painter. Because she’s a painter – by toady for sure. She sets the unframable Balaton landscape in a frame, redraws Paris’s done-to-death image, thumbs her nose at Degas’s dancing women, she draws fresh ones. She is a member of no school, no stream – she just paints.
Technically she can do everything – instinctively. Perhaps she dream it, perhaps she has always done it. As I said: not a painter of deliberetion, mush rather of extremes. In this, however, she is deliberate: she lifts her brush if she allows insight into the depts of her soul, or if she brings us a message from unattainable heights (without a mediator). Bea is a painter of the present century. Everything has been before her. With her, all kind of things will be – on seeing her pictures, that’s hard to denty. It can be stated without exaggeration: she paints herself, and filtered trough herself this complex, difficult – ever more difficult – to understand, overcomplicated and over-dimensioned world. Could we say of her, „back to roots”? By no means. She does not reach back to somthing, to someone, but strikes, has struck, fresh roots . in this rootless world.”

/Labline/